Lakatos Miklós: „Nem tudnám elképzelni az életemet zene nélkül”

Miklós Lakatos: "I couldn't imagine my life without music"

Az 1959-ben, muzsikus dinasztiába született kiváló prímás a Muzsikáló Magyarország program egyik nagykövete, koordinátora. Hároméves kora óta hegedül, tizenéves kora óta pedig a világ leghíresebb színpadjain játszott – Japántól Amerikán át Párizsig. A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett zenésszel a Dankó Pista Emléknap, a kávéházi cigányzene ünnepe kapcsán beszélgettünk – pont egy kávéházban, egy fellépése után.

 

Anyai és apai ágon is zenészek a felmenői?

Nálunk a legtöbb zenészcsaládban száz évekre visszamenőleg mindenki muzsikus. Mind a két nagyapám prímás volt, édesapám pedig nagybőgős. Hároméves voltam, amikor apám először próbára tett, hogy le tudom-e pengetni a hegedűn, amit ő játszik. Visszapengettem, ráadásul tisztán. Ez elég ritka, meglepődtek anyukámmal, és onnantól apukám tanított hegedülni. Gyöngyösön laktunk, ő Egerben játszott a Park Szállóban, a vacsora mellé muzsikált a vendégeknek, így napközben tudott velem foglalkozni.

 

Nem volt teher, hogy már kisgyerekként gyakorolnia kellett?

Dehogy! Apukám játékosan tanított, én pedig alig vártam az újabb feladatot. Később id. Záborszky József karmester szárnyai alá kerültem, akkoriban ő volt a gyöngyösi Állami Zeneiskola igazgatója. Hétévesen betett az iskolai zenekarba, én voltam a legfiatalabb.

 

Az apukáját gyakran nézte, miközben játszott?

Anyukám alig tudott visszatartani, mert mentem volna vele minden este fellépni. Szerencsére sokszor láthattam muzsikálni, nagyon szerettem az összes hangszert, rendkívül korán vonzott ez az egész világ. Ma sem tudnám elképzelni az életemet úgy, hogy nem a zenével foglalkozom.

 

Tizenhárom éves korában Budapestre költözött, amikor felvették a Rajkó Zenekarhoz –fiatalon kikerült a családból.

Talpraesett voltam, kollégistaként hamar megtanultam magamról gondoskodni. A Rajkó Zenekart 1952-ben Szigeti Pál igazgató és Farkas Gyula művészeti vezető, karmester hozta létre, azzal a céllal, hogy az ország különböző pontjain élő roma fiatalok számára lehetőséget adjanak a cigányzene hagyományainak ápolására, továbbfejlesztésére. Klasszikus zenét tanultunk, illetve általános iskolai és gimnáziumi oktatásban részeltünk. 1990-ig Kína és Afrika kivételével mindenhol jártam a zenekarral. Farkas Gyula az egyik legnagyobb tanár volt, remek karmester és fantasztikus emberismerő. Megtanított arra, hogy az első a zene, és a második, és a harmadik is.

 

Huszonhárom évesen saját zenekart alapított, melyik volt a legemlékezetesebb fellépésük?

Londonban játszhattunk a jordán király lányának esküvőjén. Százötven fellépő volt, főként arab sztárok, de csak minket tapsoltak vissza, így kétszer is játszottunk az este. Szép élmény volt a két hónapos amerikai koncertkörutunk is, Kanadától Mexikón át a Bahamákig zenéltünk. Az is jelentős eredmény, hogy a párizsi Ritz Hotelben mi lehettünk az első fellépő cigányzenekar.

 

Mivel foglalkozik mostanában a fellépések mellett?

Magánórákat adok hegedűművészeknek – épp egy japán és egy amerikai lányt tanítottam, de népzenészek is jönnek hozzám. Harminc évig dolgoztam a Márványmenyasszony étteremben Budán, amely sajnos megszűnt, most a Főőrség Étterem- és Kávéházban játszom. A 100 Tagú Cigányzenekarral is jártam fellépni, illetve privát partikra hívnak folyamatosan muzsikálni.

ENGLISH VERSION

Born in 1959 into a musical dynasty, this outstanding band leader is one of the ambassadors and coordinators of the Musical Hungary programme. He has been playing the violin since the age of three, and since his teens he has played on the world’s most famous stages, including in Japan, America and Paris. He received the Silver Cross of Merit of the Republic of Hungary. Right after finishing a performance in a café we spoke to him about Pista Dankó Memorial Day, which celebrates Romani music at restaurants and cafés.

 

Were your ancestors on both your mother’s and father’s side musicians?

In most Romani musician families, everyone has been a musician for hundreds of years. Both of my grandfathers were band leaders, and my father was a double bass player. I was three years old when my father first tested me to see if I could repeat on the violin what he played. I was able to copy him, and cleanly. This is quite rare, he and my mother were surprised, and from then on my dad taught me to play the violin. We lived in Gyöngyös and my father worked in the Park Hotel in Eger, where he played music to the guests at dinner. This meant he could teach me during the day.

 

Wasn’t it a burden having to practice as a small child?

It wasn’t. My father taught me playfully, and I couldn’t wait for the next thing to learn. Later József Záborszky Sr., who was a conductor and director of the State Music School in Gyöngyös, became my teacher. He put me in the school orchestra at the age of seven. I was the youngest member.

 

Did you often watch your dad while he played?

My mum could hardly hold me back from going to see him perform every night. Fortunately, I was able to see him play many times. I loved all the instruments and I was attracted to this whole world at a very young age. I couldn’t imagine my life without music even today.

 

You moved to Budapest at the age of thirteen, when you were admitted to the Rajkó Orchestra, so you left your family at a young age.

I was a smart boy and quickly learned to take care of myself in the dorms. The Rajkó Orchestra was founded in 1952 by director Pál Szigeti and artistic director and conductor Gyula Farkas with the aim of giving young Romani people from all over the country the opportunity to cultivate and develop the traditions of Romani music. We studied classical music and received elementary and secondary education. By 1990 I went everywhere with the band, except China and Africa. Gyula Farkas was one of my greatest teachers. He was an excellent conductor and a fantastic judge of character. He taught me that music comes first, and also second and third.

 

At the age of twenty-three, you set up your own band. What was your most memorable performance?

We played in London at the wedding of the daughter of the King of Jordan. There were a hundred and fifty performers, mainly Arab stars, but we were the only one that the audience asked to come back, so we played twice that night. Another nice experience was our two-month American concert tour, where we played from Canada through Mexico to the Bahamas. Another significant achievement was that we were the first Romani band to perform at the Ritz Hotel in Paris.

 

What do you do nowadays besides performing?

I give private lessons to violinists. I recently taught a Japanese girl and an American girl, but folk musicians also come to me. I worked in the Márványmenyasszony restaurant in Buda for thirty years, which has closed down unfortunately, and now I play in the Főőrség Restaurant and Café. I have also performed with the 100-member Gypsy Orchestra, and I am frequently invited to play at private parties.