A kávéházi cigányzenész egy életen át tanul

Café Romani musicians spend their whole lives learning

A cigánymuzsikusok érzékenysége, mesterségbeli tudása nem volt kétséges a régmúltban. Jelenlétük természetesnek számított a hétköznapi életben, hiszen a születéstől a halálig minden fontos eseménynél ott voltak. Ugyanúgy játszottak a keresztelő utáni ünnepségeken, mint a temetéseken.

„HÚZD RÁ, CIGÁNY!”

Egy cigányzenésznek olyan virtuóz tudással kellett (és kell ma is) bírnia, amely egy klasszikus zenész számára is kihívást jelent. A gyakran éttermekben, kávézókban zenélő muzsikusok különlegessége az volt, hogy a nótától az operettig, az operán át a modern slágerekig és a klasszikus zenéig bármit eljátszottak kotta használata nélkül – ennek köszönhető az is, hogy mindmáig sem „mentek ki a divatból”. Közönségüknek az asztalok mellett ülve, a finom ételek és italok mellé gyakorlatilag koncertélményt nyújtottak, és nyújtanak.

A kávéházi zenészek ma is egy életen át tanulnak, mert ahogy változik a világ zenéje, nekik alkalmazkodniuk kell hozzá. Nem engedik el a tradíciót, tehát magyar nótát, operettet, régi filmzenéket napjainkban is játszanak, de haladnak is a korral, úgyhogy – a rapen kívül – játszanak szinte mindenféle pop- vagy rockslágert is.

DE HOGYAN IS KEZDŐDÖTT A TÖRTÉNETÜK?

Az első cigánycsoportok a XV. században jelentek meg a Kárpát-medencében, és hamar munkalehetőséget kaptak a középkori királyok és földesurak mulatságain közülük azok, akik jól értettek a zenélés művészetéhez. Hunyadi Jánost vagy II. Lajost ugyanúgy elkápráztatták addig ismeretlen zenéjükkel, mint a török korban élő Szinán pasát.

Bár a főurak körében régóta népszerűek voltak, a polgárság sokáig lenézte azt, aki a zenéből él, így ez a társadalmi réteg csupán a XVIII. században fedezte fel a cigányzenekarokat. Az első hagyományos cigányzenekar létrehozójaként Czinka Pannát említi a zenetörténet, ő volt az első mai értelemben vett cigányprímás is.

KÜLFÖLDÖN IS SIKEREKET ARATTAK

A XIX. században az európai forradalmi hullámnak köszönhetően sok cigányprímás katonazenészi szerepbe kényszerült. Később megjelentek az első cigánykarmesterek, majd egyre gyakoribbá vált, hogy a cigányzenészek konzervatóriumba mentek, és továbbképezték magukat. A XX. század folyamán a cigányzene – habár megmaradt korábbi színterein is – a technikai feltételek korszerűsödésével a televízió és a rádió műsoraiban is megjelent.

Claude Debussy francia impresszionista zeneszerző az egyik levelében úgy fogalmazott: „a fiatal klasszikus zenészeink haszonnal meríthetnének ihletet a cigányzenéből, és pedig nem úgy, hogy utánozzák azt, hanem hogy megpróbálják a maguk nyelvére fordítani a zene szabadságát, színező és ritmikai erejét.” Szabadság, azaz tudás vezérelte improvizáció. Színezés, azaz az érzelmek ábrázolása, árnyalatainak megmutatása. Ritmika, azaz ösztönös ütemérzék. Mindezek adják azt az elegyet, amelyről a cigánymuzsikusok messze földön híressé váltak, és híresek ma is.

ENGLISH VERSION

The sensitivity and the technical skills of Romani musicians used to be beyond doubt. Their presence was taken for granted in everyday life since they were there at every important event, from birth to death. They played after christenings and at funerals.

“GET THE MUSIC GOING!”

Romani musicians needed (and still need) virtuoso skills that are a challenge to acquire even for classical musicians. The specialty of the musicians who often played in restaurants and cafés was that they played anything from traditional songs, or nótas, to operettas, operas, modern hits and classical music (all without sheet music!). This diversity is why they have not „gone out of fashion” to this day. For their audience, who were sitting (and still sit) at tables enjoying delicious foods and drinks, it was, and is, like being at a concert.

Café musicians are lifelong learners even today because they have to adapt as the music of the world changes. They won’t let go of tradition, so they still play Hungarian nótas, operettas and songs from old films, but they also keep up with the times, so – apart from rap – they also play almost every kind of pop and rock songs.

HOW IT ALL BEGAN

The first groups of Romani people appeared in the Carpathian basin in the 15th century, and those who knew how to play music soon found work at the festivities of medieval kings and landlords. They impressed János Hunyadi and Louis II with their previously unknown music, just as Sinan Pasha did, who lived in the Turkish era.

Although they were popular with the nobility, for a long time the bourgeoisie looked down on people who made a living from music, so the middle classes only discovered Romani bands in the 18th century. Music history mentions Panna Czinka as the creator of the first traditional Romani band, and she was also the first Romani band leader in today’s sense.

SUCCESS ABROAD

In the 19th century, the wave of revolutions in Europe forced many Romani band leaders into the role of military musicians. Later, the first Romani conductors turned up, and more and more Romani musicians started going to the music conservatory to receive musical training. Although Romani music continued to be played at the venues it had always been enjoyed at, it also started appearing on first radio and then television as technology advanced in the 20th century.

The French impressionist composer Claude Debussy wrote in a letter: „our young classical musicians could draw useful inspiration from Gypsy music, not by imitating it but by trying to translate the freedom as well as the colour and rhythmic power of music into their own language.” Freedom means improvisation driven by knowledge. Colour means the representation of emotions and their different tones. Rhythm means an instinctive sense of timing. All of these provide the mixture which made Romani musicians famous far and wide, which they still are today.